A Kútvölgyiben szültem 2006-ban. Kisfiam koraszülött volt, így átvitték rögtön a szomszédos János kórházba, egy darab puszit adhattam neki, és már ott sem volt. Párom lefotózta az inkubátorban, az a két kép volt a társam az elektromos mellszívó mellett, amit a csecsemő osztályon ücsörögve használtam.
Szoptatásról ugyebár szó sem volt. Csütörtökön szültem este, szombaton átmehettem a Jánosba egy kis simire, a babámba folyt a gyógyszer, napozott a kékfény alatt, szopiról ismét szó sem volt. Azt hiszem vasárnapra sikerült az éjszakai mellszívózások eredményeképp kicsiholnom magamból alig 10 ml sárga tejcsit, amit fecskendőbe felszívtunk, és a csecsemős nővér berakta a fagyasztóba, pedig már indultunk is a Jánosba, hogy átvigyük neki az első adag tejemet. A tejcsi megfagyott, és ki se olvadt míg átértünk. Az ottani nővér átvette, majd elvitte pasztörizálni (azt hiszem). A lényeg, hogy megkezelték valahogy. Így csak szűrt tejet kapott. Nem tudom pontosabban elmondani, de a lényeg ez volt. És nem tudom, hogy megkaphatta volna-e tisztán, ha nem lett volna lefagyasztva. Mindenesetre rosszul esett, hogy az első tejemet, amin egy csomót görcsöltem, hogy megkapja azt a védettséget, amit a többi baba, akik még a szülőszobán szopiznak…. erre meg pasztörizálták… Szóval ez is kimaradt.
Az első szoptatási próbára a Tűzoltó utcai PIC-en került sor (azóta megszűnt), az itt lévő orvos megengedte végre hétfőn, hogy kezembe vegyem a fiam, és megpróbálkozzak a szopival, ami persze nem ment. Segítettek. Szétnyitották valahogy a száját, és az összenyomott cicimet a szájába dugták. Nem is igazán tudom, hogy mit műveltünk ott pár percig, többször megpróbálták, a baba leginkább aludt, nekem baromi kellemetlen volt, hogy tapogatnak, és a kis fejét erőltetik rám. Nem hangzott el egy szó sem arról, hogy ez majd később menni fog, vagy kihez forduljak, hogy menjen, vagy egyáltalán mi lesz majd ezután.
Aztán lekerült kb.3 nap múlva a csecsemőosztályra, ahol belerázták az ottani rendbe: 3 óránként etetés, pelenkázás, méricskélés, éjszaka egyszer tej ill. táp helyett cukros tea – nappal én is bemehettem etetni, illetve megpróbálhattam a szoptatást 10 percig, de ha nem szopott eleget (MÉRLEG!), akkor pótlást kellett kérnem a nővértől (a leadott anyatejemet, vagy tápot), amit nagylyukú cumin keresztül döntöttek le a torkán. Nekem is megmutatták, hogy hogyan kell csinálnom, hogy lenyelje az adagját – és hogy otthon is tudjam majd etetni. Tömték a gyereket, aki persze visszabukta a nagyját. És többnyire aludt. A szoptatás módjában nem segítettek, csak a tápszeres tömést tanítgatták, és ha nem ment nekem, megcsinálták ők. A lényeg az volt, hogy az időt tartani kellett, mert ha nem fejeződött be időben az etetés, akkor a következő etetésig már csak kevés idő maradt.
Búcsú ajándékként kaptam tőlük 5 darab 5 centis „tömő cumit” (lucsit), azzal a felkiáltással, hogy otthon is majd úgyis kell, plussz egy tápszer receptet. Nem hitték, nem is biztattak, eszükbe sem jutott, hogy én ŐT szoptatni fogom. Sok képet csináltam a kórházban akkoriban a telefonommal, meg videót is, de egyszer véletlenül kitöröltem őket, így nincsen képemlékem arról az időről, ezzel is segítve a jótékony felejtést és lelkem gyógyulását!
Azt se tudtam, hogy mit kezdjek a babámmal 12 nap kórház után, amikor mentünk végre hazafelé. A kocsiban végig beszéltem Schneiderné Diószegi Eszterrel, és jó volt végre igazi tanácsot kapni, és biztatást, hogy menni fog, és hogy miket próbáljak ki. Köszönöm neki!
A tápszert kiváltottuk, de kibontatlan maradt. Szoptattam, amikor csak lehetett. DE HOGY FÁJT! Amikor bekapta, és elkezdte szívni! Könnyeztem, és bíztam abban, hogy jobb lesz, nő a feje is, és majd az is segít, megnéztem a könyveket, internetet, védőnő is próbálkozott. Jártunk a szoptatási ambulancián az István kórházban, ahol a fiam szinte végig aludt, így nem sikerült helyesen mellre tenni.
Aztán eljutottam az érdi csoportba. És ittragadtam. Korábban nem tudtam, hogy hogyan is akarom szoptatni, nevelni a gyerekem, de itt megkaptam a mintát és a segítséget. Azért is jó azóta is idejárni, mert akik ide rendszeresen járnak, azok ugyanúgy gondolkodnak a szoptatásról és a gyereknevelésről, és nem néznek ufónak 🙂 A felmerülő hasonló problémákat jó megvitatni olyanokkal, akiknek a kérdésekhez a hozzáállásuk ugyanolyan mint az enyém. A szoptatás az 5. hónapig bimbóvédővel ment, aztán egy megfázás miatt nem kívánta a műanyagot a szájába a gyermek, így sikerült elhagyni.
És beindult az igazi szopi… és eztán már éjszakánként is szopizni akart, így egy ágyba költöztünk. A szopi ment éjjel-nappal 23 hós koráig, amikor is belefáradtam az éjszakai 5-6 ébrenlétbe (mivel én ébren töltöttem a szoptatásokat), és bababarát módon leszoktattam kisfiamat az éjszakai szopikról. Megmaradt 3 nappali, amiket további 3 hónap alatt hagyott el. A végén már az is segítette a leválást, hogy pocakba került a kistesó.
Jó érzésekkel várom a második gyermek szoptatását, mert magabiztosságot ad, hogy most már tudom, hogyan működik, hogy mi a lényeg, és kihez fordulhatok, ha mégse tudok valamit. Aggódás csak amiatt van bennem, hogy nehogy ő is koraszülött legyen, és legalább őt szoptathassam rögtön a szülőágyon.
Jäger Gabi