2007. március 15-én ősi ösztönöktől vezérelve, tele önbizalommal indultam neki a szülésnek és a szoptatásnak. Ákos születése a fájások kezdetétől az első sírásig mindössze két órát tartott, tehát a szülés lefolyásának természetességéről felállított teóriám megállta a helyét.
Lássuk a szoptatást. Erre is volt és mind a mai napig megvan az álláspontom. Meggyőződésem, hogy amikor őseink a Honfoglalás során bolyongtak vagy jurtákban éltek nem volt cumisüveg, sem cumi. Abban is biztos vagyok, Attila „az Isten ostora” sem cumisüveggel és tápszerrel az oldalán tért vissza hódításaiból és mégis itt vagyunk, nem haltunk ki. Miért?
Azért, mert még élt az ösztön! Az az ösztön, amit ma /elég régóta/ a média, a reklámok és sok „jóakaró” igyekszik az anyákból kiölni. Én is a befolyása alá kerültem és „természetesen” megvettem a cumit, cumisüvegre való fogszabályzós cumit, mellbimbót imitáló cumit, mellbimbóvédők lehető legszínesebb változatait stb…… Pakkomban ott lapultak, nehogy már kimaradjak valamiből. Tehát, a meggyőződésem és szilárd elképzelésem semmivé lett.
Vissza a szülőágyra. Kezembe adták az én gyönyörűséges fiacskámat, majd igyekeztünk mellre tenni. Valamit matatott, tudta ő mit kell csinálni, de a szülésznő megfogta a nyakszirtjénél és „kicsit” határozottabban nyomogatta. Erre ő éktelen sírásba kezdett, majd elvitték. Másnap reggel hozták, természetesen a cukros vízzel telt cumisüveggel együtt. Anyuka ezt itassa meg vele, mert rendesen be van sárgulva. Valóban sárga volt, sőt alig ébreszthetően aluszékony, de azért én inkább a mellemet dugdostam a szájába. Ezt meglátva a csecsemős nővérke azonnal a „segítségemre” sietett és ismét elkapva a nyakszirtjét kezdte nyomkodni. Ákos gondolta, fehér ember nem felejt, innentől kezdve mindig sírni kezdett, amit a csecsemősök még mindig a „jól bevált technikával” próbáltak felülmúlni.. Fejtem a tejet, volt rendesen és vittem, hogy ezt adják neki éjszaka, de legnagyobb megdöbbenésemre tápszert adtak neki. Gondoltam, majd itthon. Közel négy hét megfeszített küzdelem kezdődött. Tudtam, hogy nem éhezik, hiszen tejcsi volt, napi négy órát fejtem és cumisüvegből adtam, gyarapodott rendesen, de az ösztönök nem hagytak nyugodni. Sokat sírtam és tehetetlennek éreztem magam, mintha az anyai létem csorbát szenvedett volna. Elkeseredett küzdelmemet látva, Terike, a védő nénink és a védőnő-hallgató, aki akkor tanult mellette minden igyekezettükkel és tudásukkal azon voltak, hogy ezt a harcot sikerre vigyük. Ákos nevében is HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK!
Minden napom azzal telt, ha nem fejtem a tejet, hogy a mellemet dugdostam a szájába és egyre ritkábban sírt, miközben arra gondoltam, hogy ezt pár száz évvel ezelőtt nem élte volna túl, vagy „béranya” szoptatná. Közben felkerestem Juhász Juditot a La Leche Liga érdi csoportjának vezetőjét, aki szintén megállapította, amit már a védőnők is, hogy erős szopóreflexszel rendelkezik, de valamiért még sem akarja. Neki is nagyon köszönjük, mert még telefonon is tartotta bennem a lelket!
A nagy pillanat: Húsvét hétfő délelőttjén Gáborral /középső fiam/ ringatózott a hintaszékben, én pedig szokásomhoz híven fejtem a tejet, amikor a csupasz nyakánál keresni kezdett. Olyan volt, mint egy „kiscica” aki az anyja mellét keresi. Azonnal lekapcsoltam magam a gépről és mellre tettem. Mintha mi sem történt volna, a világ legtermészetesebb módján kezdett el szopizni. Ma már 18 hónapos, de a cicit nem engedi. Sőt mondja, hogy „cici”. Cumisüveget és cumit, mint rossz emléket száműztük az életünkből. Mivel tudom, hogy ez nem csak táplálék és folyadék, ha kéri, kapja. Voltunk már hipermarket próbafülkéjében, barlangtúrán /ott félt/, ajánlottak fel csinos hostess lányok mellékhelységet rendezvényen, de mondtam, egyen ők ott stb…
Mivel már „nagyfiú” azt meg tudjuk beszélni, hogy kicsit várjon, de amíg kicsi volt, semmi nem érdekelt, se hely, se idő, se személy, mert ez a világ legtermészetesebb dolga, és aki ezt nem érti meg vagy nem így gondolja, azt csak sajnálni tudom.
Remélem tapasztalatommal tudtam segíteni. Bármilyen nehéz is, nem szabad feladni! Még valami, a sok „segítő szándékú” ellen. Nincs olyan, hogy kevés a tej, nem jó a minősége, meg még sok badarság. Annyi a tej amennyit a baba igényel és olyan összetételű, ami a baba korának megfelelő. A sok beszéd mögött hatalmas üzletek tornyosulnak és nagy cégek gazdagodnak. Miért segítsük őket?
Csillikné Szabó Szilvia
Megjegyzés
A történet tanulsága, hogy a jószándékú, de nem teljesen szakszerű segítségnyújtás legtöbbször éppen ellentétes eredményhez vezet, mint amit el szerettünk volna érni.
A születése után legjobb, ha az újszülöttet meztelenül édesanyja hasára helyezve (természetesen betakarva) békén hagyják. Amennyiben a szülés problémamentes, és az anya nem kapott a vajúdás alatt gyógyszereket, az újszülött igen aktív, készen áll arra, hogy megismerkedjen a mamájával. Ehhez semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy ne válasszák el őket egymástól, és hogy hagyjanak időt arra, hogy a baba a maga tempójában haladjon. A legtöbb kisbaba nem akar a születése után azonnal szopni, de általában az első órán belül megtörténik az első szopás. Az újszülött képes egyedül felmászni az anya melléig, megkeresni a mellbimbót és rácsatlakozni. Ha mindezt magától teheti, sokkal valószínűbb, hogy jó technikával fog szopni, mintha segítünk neki! Semmi szükség nincs arra, hogy az újszülöttet erőszakkal mellre tegyék, különösen akkor, ha még nincs erre készen. Az erőszakos mellre tétel – főleg, ha a fejét hátulról a mellre nyomják – ellenkezést vált ki a babából, és teljesen elutasíthatja a szopást, ahogyan az Ákos esetében is történt.
Az események láncolatában a következő rossz irányba vezető lépés a cukros víz itatása. Az újszülöttnek nincs szüksége semmi másra az édesanyja tején kívül. Az a pár korty kolosztrum (előtej), amit elfogyaszt, bőségesen fedezi a szükségleteit az első napokban. A cukros víz itatása fokozza a fertőzésveszélyt, eltelíti a baba gyomrát és így elveszi a helyet a sokkal értékesebb kolosztrum elől, ráadásul a baba kevesebbet akar szopni, és így kevéssé serkenti az édesanya tejtermelését. A cumisüveg használata cumizavarhoz vezethet, ami az édesanya mellbimbójának kisebesedését okozhatja. A sebesedés fájdalommal jár, fokozza a mellgyulladás kockázatát, és azzal a veszéllyel is jár, hogy csökken a tejtermelés. A cumizavaros baba kevésbé hatékonyan szopik, ezért lehet, hogy nem jut elég tejhez, csökken a gyarapodása. A nem hatékony szopás a tejtermelést sem serkenti eléggé, így a végén tényleg kevés lehet a tej.
A cukros víz itatása a kutatási eredmények szerint nem csökkenti, hanem kifejezetten fokozza a sárgaságot! A sárgaságot okozó anyag, a bilirubin a széklettel ürül, nem a vizelettel, így nem lehet „kimosni” a kisbaba szervezetéből. Viszont minél többet szopik a kisbaba, annál több széklete lesz, és annál gyorsabban kiürül a bilirubin a szervezetéből.
Ákos történetének szomorú részlete az is, hogy a kórházban nem kaphatta meg a saját édesanyja lefejt tejét, hanem helyette tápszert kapott. A tápszer használata nem veszélytelen, ezért éppen olyan óvatosan kellene adagolni, mint a gyógyszereket. Ha nem lehetséges a szoptatás, az Egészségügyi Világszervezet első helyen az édesanya saját lefejt tejét javasolja pótlásként, második helyen egy másik anya tejét és csak ha mindezek nem elérhetőek, akkor jöhet szóba a tápszer.
Az, hogy a kezdeti nehézségekből sikerült kikászálódni, Szilvi és Ákos kitartását dicséri, és persze nagyon sokat számított a támogató környezet: a megértő család és védőnő. 
(Juhász Judit)